Csaknem tízmilliárdos előleg jöhet az EU-ból a járvány költségeire
A bizottság folyamatosan bírálja el a kérelmeket, így növekedhet az összeg.
A bizottság folyamatosan bírálja el a kérelmeket, így növekedhet az összeg.
A tavaszi lezárások, a nyári lazítás és a szeptemberi újabb szigorítás után pár hónapon belül negyedszer is új szabályokhoz kell alkalmazkodnia cégek tömegeinek. Ráadásul most már nemcsak a járványügyi szigorítás okoz bajokat, hanem az is, hogy egyre több cég érzi meg, az embereknek nincs túl sok elkölthető pénzük. Ágazatonként néztük át, hogyan sikerült átvészelni a március óta eltelt időt, és mire számíthatnak ezután.
Uniós pénzekre pályázhatnak a divat- és dizájnipari vállalkozások.
Egy igen tekintélyes amerikai közgazdász úgy látja, hogy szép lassan el fog aludni az unióban a mostani felzúdulás a jogállam körül, mert sokkal fontosabb, hogy a déli tagállamok gazdaságilag felzárkózzanak az északiakhoz és a közeljövőben ez köti majd le az EU figyelmét.
Sok helyen már csak üres polcok fogadják a vásárlókat. De nemcsak vécépapírból, hanem fertőtlenítőszerekből és konzervekből is hiány van több város üzleteiben.
A kínai cégek európai beruházásai a koronavírus-válság ellenére sem állnak le, sőt van, aki szerint most jött el az idő a terjeszkedésre.
Az idősek bármikor mehetnek boltba, 65 évnél fiatalabbakat viszont napi két órában nem engedhetnek be oda. A kereskedőkkel nem egyeztettek az új szabályokról - tudta meg a hvg.hu.
A járvány ráerősített az érintésmentes, azon belül is a mobilfizetés népszerűsítésére, de sok cég még nem fogadja el ezt a lehetőséget, és a vásárlók közül sem mindenki tud arról, hogy van ilyen opciója.
Abban mindenki egyetért, hogy a magyar hobbicukrászokat jelenleg olyan előírások elé állítják, amelyek ellehetetlenítik az otthonról való üzleti célú sütést. Ám miközben a Nébih szerint ez az egyetlen módja annak, hogy biztonságos étel kerüljön a vásárlók elé, a hobbicukrászok azt mondják, hogy ezzel csak a feketézés felé hajtják őket. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete egyelőre feljelenti a NAV-nak azokat a Facebook-csoportokat, ahol az ügyfeleiket szerzik a hobbicukrászok, mondván azok "érezhetően elszívnak vevőket" a cukrászdák elől.
A Gazdaságvédelmi operatív törzs további húsz javaslata kerülhet be a jogszabályok közé – mondta el a pénzügyminiszter.
A kereskedelem hamarosan újraindul a karácsonyra való tekintettel.
Adjon ötleteket, különben a kormány teszi meg.
A környezettudatos utasok menthetik meg a tömegközlekedést
Csak remélni lehet, hogy ez az ígéret nem marad olyan, mint az, amelyik a nagy techmultik megadóztatásáról szól.
Miből lesz a helikopter, akinek mindig igaza van, csak a mainstream forog rossz irányba?
A szakemberek szerint a helyzet javulóban van, de még nem szabad engedni a korlátozásokból.
Megszorítások bevezetése helyett önmagán spórol a főváros Karácsony Gergely szerint.
A járatsűrítésre vonatkozó dokumentációt hiányolja a kormányhivatal.
Csak az elkülönített állami pénzalapok könyvelhettek el valamennyi többletet az év első tíz hónapjában. A koronavírus miatt közel hatszázmilliárd forintért vásárolt egészségügyi eszközöket az állam.